2015. ápr 28.

Utolsó jelentés- Daszvidanyja!

írta: #wowmoscow
Utolsó jelentés- Daszvidanyja!

Eljött az utolsó napunk Moszkvában. Az elmúlt hónapokban nem nagyon vágytam másra, mint, hogy végre azt érezhessem, otthon vagyok.

Korábbi bejegyzésemben tettem egy ígéretet, miszerint megírom Moszkva iránti érzéseim melyik irányba billennek majd a végén. Amióta tudom, hogy nem ez a város lesz a lakhelyem többé, és van fény az alagút a végén, mondhatni megszerettem. Kétségtelenül vannak monumentális és lenyűgöző épületei, a moszkvai fényeknek szinte párja sincs, az ünnepeknek és a legkisebb alkalmaknak náluk jobban senki nem "adja meg a módját". A luxus és az elegancia kissé szocialista báját sehol máshol nem érezheted, úgy, ahogy a kívülállóság érzését sem.

Mindezen túl nekem, nyugat- európai fiatalnak inkább vált ...

Tovább Szólj hozzá

2015. feb 26.

Moszkva először, másodszor, harmadszor...

írta: #wowmoscow
Moszkva először, másodszor, harmadszor...

Eltelt fél év azóta, hogy meghoztuk azt a könnyed döntést, hogy Moszkvába költözünk. Mondhatom, hogy megszoktam, elfogadtam, "behódoltam". Még élénken él bennem az első találkozásom ezzel a szocialista metropolisszal, nem szimpatizáltunk, de erről már tettem említést néhány korábbi postban.

Másodszorra talán van benne valami egészen érdekes, megismerni, megnézni azt, amit egy városlátogatás alatt úgysem néznék meg. Készítettem is egy TOP 10-es listát arról, hogy:

1. Magyar bélyegeket, 10 pengős pénzt találni az 50'-es évekből egy antikváriumban a Tverskayán,

2. A metróban feltorlódott tömegben érezni, ahogy semmi ráhatásod a mozgásodra, visznek magukkal,

3. Rendelni az étteremben egy salátát és egy hamburgert, majd ...

Tovább Szólj hozzá

élet magyar orosz moszkva moscow

2015. jan 22.

Moszkva, te hatalmas!

írta: #wowmoscow
Moszkva, te hatalmas!

Most már azért megszokhattam volna a látványt, de mégis meglep ez a szociokulturális presztízsharc. Általában itt minden nagy, hatalmas, gigantikus, szuper, sőt hiper. Mintha mindig biztosra mennének, hogy az övék a legnagyobb, a legszebb, a legdíszesebb. Tulajdonképpen ez az egész orosz kultúrában ott lappang. A túlöltözöttségben, az erős sminkekben, a hatalom szeretetében, a "kihaénnem" attitűdben. De mikor és hogy kezdődött mindez? Az OK, hogy hatalmas országról van szó, szóval lehet, hogy csak a földrajzi terület arányában tesznek mindent, nem?:) Vagy mert történelmük során is folyton győztes helyzetüket kellett megőrizniük, és jó pár nemzet felett hatalmat gyakorolni? Vagy annak ellenére, hogy nagy mértékű szegénységbe ...

Tovább Szólj hozzá

lada vodka nagy moszkva épületek kaviár hatalmas giga Moscow moszkvai élet

2014. dec 17.

Karácsony Moszkvában

írta: #wowmoscow
Karácsony Moszkvában

Jingle bells, vagy amit akartok!

Mostanában sokszor látni Európa legszebb karácsonyi vásárairól szóló bejegyzéseket. Nos, lássuk milyen a karácsony Európán túl. Először is megemlíteném, nem olyan fontos ünnep az ortodox vallás számára a karácsony, itt sokkal inkább várják az új évet. Csak, hogy elkerüljük a félreértéseket, ezért ünneplik oly "szerényen"  e számunkra sokat jelentő ünnepet. :) Azt hiszem panaszra nem lehet okunk!

Egy kis méretű karácsonyi vásárra minden sarkon azért rábukkanok, forralt bor, Jingle bells és óriási karácsonyfák lépten- nyomon itt is az ünnep részei. Kimondottan előnyös oldaláról mutatja magát a város. :)

fot_1_8_.JPG

fot_1.JPG

fot_1_7_.JPG

fot├│ 1 (3)_1.JPG

fot_2_7_.JPG

fot_4.JPG

karivasar.jpg

tverskoy_b.jpg

fa.jpg

fot_2.JPG

fot_1_1.JPG

aa.jpg

a.jpg

aaa.jpg

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.jpg

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.jpg

aaaa.jpg

aaaaaa.jpg

aaaaaaa.jpg

aaaaaaaa.jpg

aaaaaaaaa.jpg

aaaaaaaaaa.jpg

aaaaaaaaaaa.jpg

aaaaaaaaaaaaaaa.jpg

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.jpg

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.jpg

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.jpg

És, hogy a "рождество" érzés ...

Tovább Szólj hozzá

2014. nov 27.

Moszkva fényei

írta: #wowmoscow
Moszkva fényei

A világítástechnikai iparág mennyországa, az 1 főre jutó felhasznált izzók "leglegje", a viccet félretéve valóban lenyűgöző a város sötétben, és ehhez még csak az sem kell, hogy éjszaka legyen. A nappal szürke, cseppet sem szemet gyönyörködtető épületek egyszercsak csillogó-villogó mesevilággá változnak. S mindezt az itt élő hölgyek és urak már 3 órától csodálhatják:) Bár az ortodox karácsony január 7-én van, ennek ellenére már mindenhol hóemberek, piros orrú rénszarvasok lesik minden léptemet. Ahol 2-3 fánál több található, azonnal körbetekerik jó pár égősorral a közelgő ünnepekre való tekintettel. De a karácsonyi dekoráció nélkül is óriási élményt nyújtanak Moszkva fényei.

Kár is szavakkal leírni ezt a ...

Tovább Szólj hozzá

2014. nov 18.

És milyen Moszkva?

írta: #wowmoscow
És milyen Moszkva?

Két hetes hazautam alatt jó párszor hangzott el a kérdés, de sem összeszedett válaszom nem volt rá, sem pedig az időt nem akartam azzal fecsérelni, hogy hosszan ecseteljem a dolgot. Most sem egy mondatban készülök választ adni.

Bizonyára mindenki álmodott már arról, hogy Moszkvában éljen! Hahahahahahaha.... Nos, igen! Ez az a hely, amit a legtöbben szívesen elkerülnénk, vagy maximum amikor már bejártuk a szebbnél- szebb meleg, romantikus, élettel teli országokat, adunk Moszkvának is 3 napot.

Én erre sokkal több időt kaptam, így hát feltett szándékom megkeresni itt a jót, a szépet. Blogom továbbra is szubjektív, bizonyára kor, nem, élethelyzet függő ki, hogy látja Moszkvát a saját szemüvegén keresztül. 

A város 

Szürke, ...

Tovább Szólj hozzá

élet közlekedés orosz város emberek éttermek moszkva moscow

2014. okt 07.

Divat morzsák Moszkvából

írta: #wowmoscow
Divat morzsák Moszkvából

Az orosz nők kimondottan csinosak, sőt olykor indokolatlanul csinosak. Értem ezalatt a koktélruhát és magassarkú cipőt a parkban, a boltban, a fitnesz teremben. A business like öltözet a vállalatoknál hasonlóképp elvárt dolog, ahogy otthon is, azonban a határok picit arrébb húzódnak. Ez annyit jelent, hogy semmi gond a mini szoknyával, a 15 cm-es sarkú platform cipővel, a party sminkkel a csörgő-zörgő ékszerkavalkáddal. Ki tudja, lehet az otthoni policyk túl szigorúak?! :) A nők számára igazi mennyország tud lenni Moszkva belvárosa ahol bármi elérhető egyelőre.  A felső kategóriás luxus márkák mellett természetesen megbújnak a könnyebben elérhető divatmárkák is.

fot├│ 3 (6).JPG

Általában még a legeurópaibb üzletben is találunk valami ...

Tovább Szólj hozzá

divat moszkva moscow

2014. okt 05.

10 dolog, amit látni kell Moszkvában- erről nem szólnak az útikönyvek

írta: #wowmoscow
10 dolog, amit látni kell Moszkvában- erről nem szólnak az útikönyvek

Semmiképp sem csorbítanám a méltán híres Vörös tér, a Tretyakov Galéria, a Bolshoi Színház vagy a Vaszilij Blazsennij Székesegyház hírét. De ha az utazónak ideje engedi és magába szippantaná az orosz valóságot, vagy látná Moszkva 1000 arcát, a lehetőség adott. A 10 legérdekesebb hely csupán egy kis esszencia, korántsem a teljes lista.

Ha nem szereted a "kötelező" látnivalókat, ha együtt akarsz lélegezni pár napig az itteniekkel, ha a kalandot keresed és unod az első pillantásra összetéveszthető templomokat és múzeumokat, itt egy lista Neked!

1. Akvarellek a metró kocsikban  

A piros vonalon a Partizanskaya és a Park Pobedy megállók között járnak ezek a metró kocsik naponta 12- 15 óra között 2007. június 1. óta, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

2014. okt 02.

Varázsszó Moszkvában: "vengerszkij"

írta: #wowmoscow
Varázsszó Moszkvában: "vengerszkij"

Talán annyit szabad megjegyeznem, mostanság nem örvendenek túl nagy vendégszeretetnek a külföldiek Moszkvában. A könnyen leleplezhető "zdrasztvutyémra" nem mosoly már a válasz, nem látnak szívesen a templomokban turistáskodva, és nem könnyítik meg a nyelvi nehézségekből adódó helyzeteket sem. Végülis én itt vendég vagyok, tehát kezdtem kifejleszteni a csendes mutogatás módszerét, amikor jött az isteni szikra, na, jó, nem egyedül találtam ki, de megmondtam, MAGYAR VAGYOK. És láss csodát!!! Visszajött a mosoly, beszélni kezdtek hozzám, figyeltek rám.

Újabban hát, ha kell, ha nem, mindenkinek elmesélem, magyar vagyok, Magyarországról jöttem. :)

Sok minden van itt, ami magyar, vagy nem az, de mi azt hisszük. Vagy mégis az, csak ...

Tovább Szólj hozzá

magyar orosz moszkva túrórudi moscow

2014. sze 22.

Luxus a föld alatt- A moszkvai metró

írta: #wowmoscow
Luxus a föld alatt- A moszkvai metró

A moszkvai metró aluljáróknak híre van, turista látványosság. A szerelvény az otthonról is jól ismert retró darab. A tömeg kicsit jelentősebb a hazainál, 7-9 millió embert szállít naponta. A 12 metró vonal összesen 325 km hosszú. A legmélyebb pont 74 méterrel a föld alatt fut. Minden vonal különböző színnel van jelölve a turisták és és új moszkvai lakosok legnagyobb örömére. Óriási magabiztossággal vágsz hát neki a gyerekjátéknak tűnő hálózatnak. :) De itt a csavar és ez annyira orosz! A piros vonal néha sárga, olykor narancssárga (ami máris 2 másik vonalat jelent ez esetben), a lila olykor sötétkék (ami megint csak egy másik vonal), de néha egyszerűen a zöld barna vagy fekete. Háháhá...elvesztél! De egyet se félj, ...

Tovább Szólj hozzá

metro orosz moszkva moscow Moszkva Moscow